A mai magyar színházzal szemben gyakran hangoztatott, részben jogos vád az, hogy kerüli azokat a problémákat, amikkel a hétköznapokban találkozunk, nem szembesíti a nézőt mindazokkal, amik élesen, sűrűn és nyomasztóan meghatározzák életünket, elsősorban a jövő generációjának életét. Nem egyszerűen a Zeitstück múlandó aktualitásáról van itt szó, sokkal inkább az élő, a nézőt valóságosan megszólító szerepének kereséséről, és e szerep remélt megtalálásáról: Vidovszky és Tasnádi korábbi közös munkája, a Cyber Cyrano azt bizonyítja, van esély arra, hogy a színház újra fontos szerepet játsszon a fiatalok életében. Erre teszünk újra kísérletet az East Balkán bemutatásával.
(talált történet)
A West Balkánban január közepén történt tragédia felnyitotta a mai tinédzserek szüleinek szemét, hogy valójában fogalmuk sincs, gyerekeik mivel töltik a szombat estéket. Fogalmuk sem volt, hogy egész iparág épült arra, hogy a tizenhárom-tizennégy éves korosztályt a közös ízlés és értékrend illúziójával (gyakorló alkohol- és drog-) fogyasztóvá tegye.
Mi a helyes hozzáállás, ha fiunk vagy lányunk hétvégenként el akar menni a barátaival egy kicsit „bulizni”? A tiltás? Az életkori sajátosságok miatt – szülői értékrendtől való elszakadás, a saját identitás „öregekkel” szemben való meghatározása – a tiltással csak ronthatunk a helyzeten. Ezzel még kívánatosabbá tehetjük a Noise Partykat, ahol az egyívásúak egy zajos és tömött térbe zsúfolódva megkaphatják a közösséghez való tartozás illúzióját.
Két évvel ezelőtt, amikor egy európai színházi együttműködés keretében (Plattform 11+) közösen hozzáláttunk a kereséshez, hogy olyan történetet, témát találjunk, ami ma igazán fontos és lényeges lehet a fiatalok számára, véletlenül bukkantunk arra az internetes kalandra, amiből a Cyber Cyrano című előadás született a Kolibri Színházban. Az East Balkán esetében is „talált történetből” fejlesztünk előadást. Beszélgetünk, interjúzunk szülőkkel, pedagógusokkal és mindenekelőtt olyan fiatalokkal, akik részt vettek, részt vesznek Budapest tinédzserekre szakosodott éjszakai életében. Kegyeleti okokból nem a WB-tragédia rekonstruálása a célunk, hanem az egyesben jól elemezhetően kitapintható általános. A belecsúszás folyamatának dramatikus ábrázolása.
Budapest szívében pár évvel ezelőtt még működött egy diszkó (épp az egykori West Balkánnal szemben), ami hétvégenként kora estére „light partit” kínált tinédzsereknek. Ide csakis diákigazolvánnyal lehetett belépni a 12 (!) -18 éves fiataloknak, hogy aztán bent mindent kipróbálhassanak, azt ehessenek-ihassanak-szívhassanak, mint a „nagyok”. Táncolhattak a kurrens tini-slágerekre, cigizhettek, és akinek volt pénze, akár whisky-t is ihatott, vagy valami cuccot is kipróbálhatott. A tánctér mellett felállított emelvényeken kiskorú, fürdőruhás lányok táncoltak. Ezek a lányok egykor szintén vendégek voltak, akik jól mozogtak a parketten, viszont pénzük nem nagyon volt italra, ezért a tulaj felajánlotta, hogy ha egy kicsit „sztrippelnek” az emelvényen, azt és annyit ihatnak, amennyit akarnak. Volt, aki visszautasította az ajánlatot, de volt, aki poénból vagy a többiek előtt való villogásból vagy csak az italért elvállalta. Először csak egy-két órát, később egész műszakot is végigtáncolt, főleg, mikor „fehér port” is kapott, hogy jobban bírja. Délután 5-től este 10-ig tartott a light parti, akkor a gyerekeket kiterelték, és jöttek a felnőttek. A táncos lányok persze maradhattak…
Évekig üzemelt ez a hely Budapest belvárosában, és senkinek nem tűnt fel semmi. A hatóságoknak sem, pedig minden hétvégén kijött a mentő, és bevitt onnan pár szétesett, túladagolt vagy alkoholmérgezéses kiskorút. A szülőknek sem, igaz, a gyerekek már 10 körül otthon voltak, ahogy ígérték…
Mindezt olyan fiatalok mesélték, akik egy-egy ilyen light partin szerezték első alkoholos, drogos vagy épp szexuális élményüket.
Történetünk ezen (vagy ehhez hasonló) helyen fog játszódni olyan 13-14 éves fiatalok körében, akik most lépnek be először a felnőtt világ izgatóan csillogó, tiltott világába. A buli előtt a boltból feltankolnak kannás borral, megisszák egy parkban, aztán beállnak a sorba, ami a nagykörúton egész a főpostáig kígyózik. A három fiú és a két lány végül bejut a klubba. Ott aztán az ingerek és a kihívások elszakítják őket egymástól. Van, aki képes megóvni magát, de van, aki beleveti magát a Hely, persze valójában saját határainak felfedezésébe.
A szereplők különböző történetei, hazugságai, otthonról való kimaradásaik törvényszerűsége, a szexualitás felfedezésének kalandjai kavarognak ebben a történetben. Miközben a felnőttek a saját maguk módján keresik naiv válaszaikat gyermekük és a világ megértésére, és úgy képzelik, „képben vannak”, talán meg is nyugodnak, hogy semmi gond. Ezek a szilánkok adják ki annak a képnek a körvonalait, amelyet távolról mindenki ismer, aki hétvégén későn este látja a 4-6-oson műanyag flakonokból feltankoló fiatalokat, vagy elsétál egy tömött Hely mellett, ahonnan kiszűrődik a zene, és ami előtt valami miatt kígyózó sorok állnak. Mint aznap éjjel is.
A mi szereplőinket csak egyetlen dolog köti össze: mind ott voltak aznap éjjel.
Minden mindennel összefügg: ugyanaz a felfoghatatlan és megállíthatatlan hömpölygés viszi, szippantja be a fiatalokat az éjszakába, amely önkéntelenül akár halálra is tapossa némelyiküket, és amely végeláthatatlan hullámokban átgondolatlanul „kommentel” és „kommentel”.
Hogyan lesz egy általános iskolás lány egyetlen éjszaka alatt go-go táncos? Hogyan próbál ki egy tizennégy éves fiú egyetlen éjszaka alatt négyfajta szintetikus drogot? Előző közös munkánkhoz hasonlóan nem az ítélkezés a cél ezúttal sem, hanem a kísértések és a kísértésekre adott válaszok elemzése, hogy – amennyire lehet – felkészítsük a gyerekeinket ezekre a kihívásokra. A darab végén pánik tör ki a klubban, és a tömeg halálra tapos néhány gyereket. Hőseink ezúttal megússzák, két másik kislány hal meg. Most. De hányan halnak ebbe bele lassan, évek alatt? (Tasnádi István – Vidovszky György)
