Artist


Zsófia Tamara Vadas
3

Zsófia Tamara Vadas

Birth: 1984. (Budapest)

Koreográfus, táncos.

Gyerekkorától foglalkozik a tánc különböző műfajaival. 11 éven át néptáncolt amatőr ill. félprofi együttesekben. Érettségi után felvételt nyert a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába, amit 2007-ben elvégzett, jelenleg a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakos hallgatója. Iskola évei alatt számos produkcióban vett részt koreográfusként, és táncosként. Saját darabját…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Koreográfus, táncos.

Gyerekkorától foglalkozik a tánc különböző műfajaival. 11 éven át néptáncolt amatőr ill. félprofi együttesekben. Érettségi után felvételt nyert a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolába, amit 2007-ben elvégzett, jelenleg a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakos hallgatója. Iskola évei alatt számos produkcióban vett részt koreográfusként, és táncosként. Saját darabját Csepptemető címmel 2005-ben mutatták be az "Új táncok" sorozaton belül a Mu Színházban. Évek óta működik együtt fiatal divattervezőkkel és koreografál rendhagyó divatbemutatókat. Komolyabb előadóművészi munkáját 2006-ban kezdte Hód Adrienn koreográfus Fészek c. darabjában, akivel két éven át kutatták a tánc határait a Betonlótusz, és a Szomjas vagyok c. előadásokban. 2007-ben Berger Gyulával dolgozott a Sirálysikoly és a Masszív c. darabokban. A Tünet Együttes Szeánsz, Nincs ott semmi és Te szemét! c. produkcióiban szerepel.

Díjai:
Lábán Rudolf-díj (2021)

Színházi munkáiból:
2025 SUB.LAB.PRO / Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: Új bemutató - táncos, koreográfus, alkotó
2023 EMBTRAG - koreográfus (Bemutató 2023. október 8.)
2022 #kaméleon no.1.2. - koreográfus (Bemutató 2022. október 28.)
2021 Éneklő fiatalok - koreográfus (Bemutató 2021. augusztus 23.)
2018 Tatiana - előadó (Bemutató 2018. március 9.)
2017 Sleeping Beauty Projekt - koncepció (Bemutató 2017. március 10.)
2017 Kurd Ni Ovel - alkotó
2016 taking place - tánc (Bemutató 2016. május 18.)
2016 Az ökör - táncos
2015 Öböl - konzulens (Bemutató 2015. április 24.)
2015 Babahajó - koreográfus (Bemutató 2015. szeptember 10.)
2015 Az öldöklő tejcsarnok - mozgás (Bemutató 2015. november 11.)
2014 Hungari - mozgás (Bemutató 2014. február 3.)
2014 Felülről az ibolyát - szereplő (Bemutató 2014. május 29.)
2014 Egyet nekem, egyet neked - alkotó (Bemutató 2014. november 7.)
2013 Terrárium - tánc
2013 Mentés másként - alkotó
2013 Színházi Jam - tánc (Bemutató 2013. október 16.)
2013 Nyúzzatok meg - koreográfus (Bemutató 2013. április 11.)
2013 Promenád - alkotó
2012 Közel a vég - alkotó (Bemutató 2012. március 30.)
2012 Betakarítás - koreográfus (Bemutató 2012. május 30.)
2012 A humor forrása - koreográfus (Bemutató 2012. október 26.)
2011 A pitbull cselekedetei - tánc (Bemutató 2011. október 24.)
2011 Kérem ne érjen a tárgyhoz! - előadó
2011 Propaganda! - szereplő (Bemutató 2011. február 24.)
2011 Felületi kötődés - táncos (Bemutató 2011. március 4.)
2010 Roló - koreográfus (Bemutató 2010. május 28.)
2010 De mi lett kicsi Li-vel? - koreográfus
2009 Az élet értelme - színész (Bemutató 2009. november 13.)
2008 Nincs ott semmi - avagy alszanak-e nappal az álmok - tánc (Bemutató 2008. február 14.)
2008 "Te szemét!" (Zöldkör) - táncos
2008 Átjáró koreográfia és - tánc
2008 ÉN-EK - tánc (Bemutató 2008. március 7.)
2007 Vermont Counterpoint - tánc
2007 Teatronomikon (Danse Macabre) / Szerenád / Hol vannak a pásztorok? - tánc
2007 Szomjas vagyok - alkotótárs (Bemutató 2007. április 13.)
2006 Sirálysikoly - táncos (Bemutató 2007. január 29.)
2006 Szeánsz - aritmiás szívek klubja - szereplő
2006 Fészek - előadó (Bemutató 2006. április 20.)
2006 Betonlótusz - színész (Bemutató 2006. október 20.)
2005 Olyan furcsa vagy ma - táncos
2005 Csepptemető - koreográfus (Bemutató 2005. január 21.)
2003 Masszív - tánc (Bemutató 2003. január 17.)
bodylotion co-dance: FEAR NO MORE - előadó
game changer 1.0 - alkotó
Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: game changer - alkotó
Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: game changer 2.0 - koncepció
game changer 2.1 - A balta napja - koncepció

Filmes munkáiból:
A humor forrása - színész (magyar tévéfilm, 98 perc, 2013)

A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Mozgás
A humor forrása

A humor forrása

Thália Színház
  • Felkért koreográfus
A humor forrása Főpróba

A humor forrása Főpróba

Thália Színház
  • Choreography
Az ember arcai

Az ember arcai

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Choreography
Az Öldöklő Tejcsarnok

Az Öldöklő Tejcsarnok

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Mozgás
BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

Nemzeti Táncszínház
  • alkotó-előadó: A távolság mechanikája
Böröcz / Pálinkás / Szigeti: Éneklő fiatalok

Böröcz / Pálinkás / Szigeti: Éneklő fiatalok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Choreography
Felülről az ibolyát

Felülről az ibolyát

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Actor/Actress
Kelemen Kristóf: Figyelem megzavarására alkalmas

Kelemen Kristóf: Figyelem megzavarására alkalmas

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Mozgás
Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Alkotó, előadó
Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Choreography
Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0

Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Alkotók és előadók
Molnár / Vadas / Vass: game changer 2.0

Molnár / Vadas / Vass: game changer 2.0

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Koncepció
Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: game changer 2.1 - A balta napja

Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: game changer 2.1 - A balta napja

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Koncepció és előadás
PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

Artopolis Egyesület
  • Szakmai konzulens, alkotótárs
Roló

Roló

Thália Színház
  • Choreography
SÍN Produkció: Sleeping Beauty Project - Alvó szépség

SÍN Produkció: Sleeping Beauty Project - Alvó szépség

MU Színház
  • Other
Szaturnusz Gyűrűje

Szaturnusz Gyűrűje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Choreography
SZATURNUSZ GYŰRŰJE.

SZATURNUSZ GYŰRŰJE.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Choreography
Tánc a Kertben - #kaméleon no.1.

Tánc a Kertben - #kaméleon no.1.

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Choreography
TÁP Színház Varieté: Roló

TÁP Színház Varieté: Roló

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Choreography
united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Actor/Actress
United space of ambivalence (HU)

United space of ambivalence (HU)

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Konzultáns
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team