Artist


László Janik

László Janik

Birth: 1965. augusztus 14. (Budapest)

Színész, rendező, író.

Gimnáziumi tanulmányait a Vörösmarty Mihály gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte 1983-ban. Első színházi szerződése még az évben Veszprémbe szólította, de az elmúlt húsz év alatt tagja volt a Budapesti Nemzeti Színháznak, a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Független Színpadnak is. Színművész képesítését…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színész, rendező, író.

Gimnáziumi tanulmányait a Vörösmarty Mihály gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte 1983-ban. Első színházi szerződése még az évben Veszprémbe szólította, de az elmúlt húsz év alatt tagja volt a Budapesti Nemzeti Színháznak, a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Független Színpadnak is. Színművész képesítését a Magyar Színész Kamarától, rendezőit a Művelődési Intézettől kapta. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház és a Veres 1 Színház tagja. Tanított több színészképző stúdióban, köztük a Kövér Béla Bábszínházban is. Szegeden a nevéhez kötődik a Dömötör díj megalapítása, a hozzá tartozó első négy gálaműsor szerkesztése, rendezése, és levezetése.

Fontosabb szerepei:
Galgóczi: Vidravas: Rába
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő: Konferansz
Füst Milán: Máli néni: Horváth úr
Birinszki: Bolondok tánca: Horowitz
Ghelderode: Pokoli Pompa: Real-Tremblor
Shakespeare: Macbeth: Lennox
Shekespeare: Vizkereszt…: Nemes Keszeg András
Gogol: A Revizor: Bobcsinszkij
Lévay-Kuncz: Lilibárónő: Becsey
Moliere: Tartuffe: Orgon
Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska: Leopold
Ebb-Kander : Cabaret: Ernst Ludvig
Arthur Miller: Az ügynök halála: Howard Wagner
Brecht: Galilei: Bíboros inkvizítor
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember: 11. esküdt
Bornai: Hókirálynő: Ördög
A. Allegria: Kötélen a Niagara felett: Blondin
A víg özvegy: Zéta Mirkó
Rákos-Bornai: Mumus: Apa, Szvetozár
Pinokkió: Táltos Tücsök
Balázs: Andersen: Ole
Gorkij: Éjjeli menedékhely: Kosztiljov
Egressy Z.: Reviczky:  Szerkesztő
H.P.Biggest: A Hab : Emil
Burgest: Mechanikus narancs: Író
Ayckburn: Mr.A: Mr.A:
Feydeau: Bolha a fülben: Histangua
Tim Rice – Elton John: Aida: Zoser
Fazekas – Janik: Lúdas Matyi akkor és most: Mc Matyi
Janik: vilagvege.hu
Gogol: Egy őrült naplója
Egressy: Portugál / Kocsmáros

Rendezések:
Wesker: Szerelmes levelek kék papíron
A. Allegria: Kötélen a Niagara felett
Rémségek kicsiny boltja /musical/
Lansbury-Duncan- Beruh: Godspell /musical/
Mrozek: Emigránsok
Szörényi-Bródy: István a király
Ruzante: Csapodár Madárka
Mátyássy- Janik: Szindbád
Fazekas – Janik: Lúdas Matyi akkor és most: Mc Matyi
Janik: vilagvege.hu
Katona: Bánk Bán /beavató színház/
Vörösmarty: Csongor és Tünde /beavató színház/
Sophokles: Antigone /beavató színház/
Moliere: Tartuffe /beavató színház/
Shakespeare: Hamlett /beavató színház/
Shakespeare: Rómeó és Júlia /beavató színház/
Kardos László: Bűnbánat, főnév
Janik - Varga - Csukás: Keménykalap és krumpliorr családi musical

Film–Tv:
Fogyi (reklám)
Mr Hair (reklám)
Toledo penge (reklám)
Villonnnak nincs lovas szobra (játékfilm)
Família Kft.
Barátok közt
Hacktion
Jóban Rosszban
Tűzvonalban
Kossuthkifli
Fekete krónikák
A tökéletes gyilkos (játékfilm)
A merénylet (tévéfilm)
Megszállottak (tévéfilm)

Írások:
Palvolin - abszurd játék
Osztálytalálkozó - zenés emlékezés
Szindbád - családi musical az Ezeregy éjszaka világában
Egy bohóc nézetei - zenés monodráma, Heinrich Böll azonos című műve alapján és annak felhasználásával
reggel/este - egy depresszió története
vilagvege.hu - monolázadás
Fazekas–Janik - Lúdas Matyi akkor és most
Csukás–Varga–Janik - Keménykalap és krumpliorr, családi musical

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Anconai szerelmesek
Játék a kastélyban
Tóték
Finito
Black Comedy

"BUDAPEST RETRÓ" - vidám kalandozások sok zenével

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

1 x 3 néha 4

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Piper

1x3 néha 4

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Piper

1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Piper

1x3 néha 4 - Veres1 Színház

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Piper

1x3 néha 4 bohózat

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Piper

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Piper

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Kovács Jenő

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Tombol az erény - bohózat 1

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Legrande, felügyelő

2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ackroyd gyilkosság - krimi

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Parker

2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Mr. Lawson

22/23 1x3 néha 4 vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Other

A fösvény

Karinthy Színház
  • Jakab

A MESEAUTÓ

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A meseautó - a Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A meseautó - a Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A Meseautó – zenés vígjáték két részben

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A meseautó – zenés vígjáték két részben

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A Meseautó-BÁKK Nyári Kultúrkavalkád

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

A New York-i páparablás

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • O’Hara bíboros

A PADLÁS

Barátság Művelődési Központ
  • LÁMPÁS

A padlás

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • LÁMPÁS

A Padlás

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Lámpás, a törpe, zsörtölődő szellem

A Padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • LÁMPÁS

A PADLÁS

Barátság Művelődési Központ
  • LÁMPÁS

A padlás

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • LÁMPÁS

A padlás

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • LÁMPÁS

A padlás

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

A tévedések komédiája

Szegedi Nemzeti Színház
  • Égeon, szirakúzai kereskedő

A Veres 1 Színház bemtutatja Jean de Létraz: Tombol az erény

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Legrande, felügyelő

A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • LÁMPÁS

A Veres 1 Színház bemutatja: Örkény István - Tóték

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Cipriáni professzor / Lőrincke

A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Actor/Actress

A Vigéc

Térszínház
  • Kádas József, nyugdíjas

Anconai Szerelmesek

RaM Colosseum
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek

Lovarda
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Premier

Veres 1 Színház
  • Idegenvezető

Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Csoportvezető

Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Idegenvezető

AZ ACKROYD GYILKOSSÁG ( Veres 1 Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Parker

Az Ackroyd-gyilkosság

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Parker

Az Ackroyd-gyilkosság

Komlói Kaptár Művelődési Központ
  • Parker

Az Ackroyd-Gyilkosság - Veres1 Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Parker

Az ötödik Sally

Pécsi Nemzeti Színház
  • Eliot

AZ ÖTÖDIK SALLY - színmű

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Eliot

Babaszínház: Tűztánc

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Tűzmanófiú

Black Comedy

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress

Bolha a fülbe

Szegedi Nemzeti Színház
  • Carlos Homenides de Histangua

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Frencham fregattkapitány

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Mr. Lawson

Csapodár madárka, avagy a csábító pillangó

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Ruzante, paraszt

Dorottya

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Bordács

DOROTTYA

RaM-ArT Színház
  • Bordács

Érinthetetlenek

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Salisbury, a kukásember

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Hold, portás, kalauz, strici, stb

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Hold, portás, kalauz, strici, stb.

ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Hold, portás, kalauz, strici, stb

Felnőtt színház - 1×3 néha 4

Csili Művelődési Központ
  • Mr. Piper

Felnőtt színház - A padlás

Csili Művelődési Központ
  • LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Csili Művelődési Központ
  • Schuppanzigh

Gyöngyhajú lány balladája

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Hold, portás, kalauz, strici, stb.

Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Gyöngyhajú lány balladája OMEGA musical

Margitszigeti Színház
  • Hold, Portás, Strici

Gyöngyhajú lány legendája-Omega musical

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Heltai Jenő - Naftalin

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Director

Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Director

J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • O’Hara bíboros

Jean de Létraz: TOMBOL AZ ERÉNY

Általános
  • Legrande, felügyelő

Jean de Létraz: Tombol az erény

Hankó István Művészeti Központ
  • Legrande, felügyelő

Joao Bethencourt: A new york-i páparablás

Veres 1 Színház
  • O’Hara bíboros

Joao Bethencourt: A New York-i páparablás

Veres 1 Színház
  • O’Hara bíboros

Lúdas Matyi akkor és most

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Meseautó - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Piper

Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Schuppanzigh

Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kovács Jenő

Moliere: A fösvény (Beavató színházi előadás)

Általános
  • JAKAB, Harpagon szakácsa és kocsisa

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • A burgundi fejedelem

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Lakáj

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lakáj

Móricz Zsigmond: A Zördög

Szegedi Nemzeti Színház
  • Actor/Actress

Mr. A.

Szegedi Nemzeti Színház
  • Mr. A

Ne most, drágám!

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Mr. Lawson

Ne most, drágám!

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Mr. Lawson

Ne most,Drágám!

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Mr. Lawson

Neil Simon - Női furcsa pár

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Director

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Director

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Director

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Director

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Díszlet-jelmez

New York-i páparablás

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Nikola Tesla - Végtelen energia

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Bacherol/Lenin

Nikola Tesla - Végtelen energia

TBG Production
  • Bachelore/Lenin

NIKOLA TESLA -VÉGTELEN ENERGIA

Szentesi Művelődési Központ
  • Bachelore/Lenin

NIKOLA TESLA-Végtelen Energia

Csiky Gergely Színház
  • Bachelore/Lenin

Nikola Tesla: Végtelen energia

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Bacherol/Lenin

Nyikolaj Koljada: A topmodell

Veres 1 Színház
  • Tamara Ivanovna

Olt Tamás-Rák Zoltán - Déryné hadművelet

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Papa

Orfeusz az alvilágban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Malasz

Örkény István: Tóték

Veres 1 Színház
  • Cipriáni professzor/Lőrincke

Örkény István: Tóték

Veres 1 Színház
  • Cipriáni professzor; Lőrincke

Örkény István: Tóték

Veres 1 Színház
  • Cipriáni professzor/Lőrincke

Örkény István: Tóték

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress

Örkény István: Tóték

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Cipriáni Professzor / Lőrincke

Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Actor/Actress

Örkény István: Tóték - színházi előadás

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Cipriáni professzor/Lőrincke

Ötödik Sally - a 20.évad

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Eliot

Oz, a csodák csodája

Veres 1 Színház
  • Director

Paul Portner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Director

Paul Pörtner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Director

Paul Portner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Director

Paul Portner: Hajmeresztő - Premier

Veres 1 Színház
  • Director

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Gyulai Várszínház
  • Lámpás, a törpe, zsörtölődő szellem

Presser-Sztevanovity: A padlás

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • LÁMPÁS

Ray Conney – John Chapman: Ne most, drágám!

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Other

Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Piper

Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mr. Lawson

Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Hankó István Művészeti Központ
  • Mr. Lawson

Ray Cooney-Tony Hilton: 1×3 NÉHA 4

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Piper

Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Actor/Actress

Rövidzárlat

Móricz Zsigmond Színház
  • Schuppanzigh

Rövidzárlat ( Black Comedy )

Freelusion Kft.
  • Actor/Actress

RUMCÁJSZ ÉS MANKA

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rumcájsz

Sárkányölő Krisztián

Harlekin Bábszínház
  • Director

Sárkányölő Krisztián V

Harlekin Bábszínház
  • Director

Sárkánytesó

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress

Sörgyári capriccio

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Other

Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress

SZÉP NYÁRI NAP

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Kovács Jenő

SZÉP NYÁRI NAP

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Tatai Szabadtéri Játékok
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kovács Jenő

SZÉP NYÁRI NAP

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap - A Neoton musical

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap - Neoton musical

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Szép nyári nap - Neoton-musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kovács Jenő

Szép nyári nap - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Kovács Jenő

Tombol az erény

Móricz Zsigmond Színház
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény

Vidám Színpad
  • Legrande, felügyelő

TOMBOL AZ ERÉNY

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres 1 Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Legrande, felügyelő

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Legrande felügyelő

Tombol az erény-bohózat Veres1 Színház

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress

Tóték

Móricz Zsigmond Színház
  • Actor/Actress

Tóték

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

V. Toyota Salgótarján-ZNY: A meseautó

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • KOVÁCS SÁNDOR, budai kis cukorkaüzlet tulajdonosa

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Idegenvezető

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

Veres 1 Színház
  • Csoportvezető

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • LÁMPÁS

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • LÁMPÁS

X Liliomfi

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Kányai

XA.P. Csehov: SIRÁLY

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Ilja Afanaszjevics Samrajev nyugalmazott hadnagy, Szorin jószágigazgatója

XDéryné hadművelet

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Papa

XDorottya.

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Bordács

XDorottya..

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Bordács

XMolnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • A burgundi fejedelem

XNap, árnyék, boszorkány

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Director

XSÁRKÁNYÖLŐ KRISZTIÁN

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Director

XSirály

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • SAMRAJEV, ILJA AFANASZJEVICS, Szorin jószágigazgatója

XSzínésznek lenni...

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Actor/Actress
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team