Artist


Elvira Haraszti
4

Elvira Haraszti

Birth: November 17. (Budapest)

Színésznő, szubrett/szoprán.

A zene és a színház iránti szeretete már egészen kicsi korában kezdődött. 12 évesen beiratkozott énektanárhoz és különböző színjátszókörökbe. Egyidőben kezdte el a lovaglás, a zene és az írás-olvasás tanulását. Végül érettségi után a ló győzött (egy ideig), mivel elkezdte a lótenyésztő agrármérnöki szakot. Ezalatt…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színésznő, szubrett/szoprán.

A zene és a színház iránti szeretete már egészen kicsi korában kezdődött. 12 évesen beiratkozott énektanárhoz és különböző színjátszókörökbe. Egyidőben kezdte el a lovaglás, a zene és az írás-olvasás tanulását. Végül érettségi után a ló győzött (egy ideig), mivel elkezdte a lótenyésztő agrármérnöki szakot. Ezalatt rájött, mennyire hiányzik a színpad és úgy döntött, hogy otthagyja ezt az irányt, és komolyabban kezd foglalkozni az énekléssel. Konzervatórium után felvételt nyert a győri Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakára, ahol a diploma félévét töltötte, emellett párhuzamosan a Pesti Broadway Stúdió első évfolyamos diákja lett.

A Fedák Sári Színházhoz 2019 januárjában került. Elsőként Bessy-t, a kis tüzes szubrett lány szerepét játszhatta el a Leányvásár című operettből, majd sorra jöttek a szubrett szerepek, számos beugrás, ami tökéletes lehetőség volt arra, hogy fejlessze repertoárját és rengeteg új szerepet tanuljon meg. Jelenleg a Rátonyi Róbert Színház társulatának tagja.

A színház mellett játszik a Nívót Produkció és a Monarchia Operett társulatokban szubrett karaktereket, illetve egy hajón énekel.

"KÁLMÁN IMRE - 120 PERC A FÖLD KÖRÜL"

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Actor/Actress
120 PERC A FÖLD KÖRÜL

120 PERC A FÖLD KÖRÜL

RaM-ArT Színház
  • Actor/Actress
120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása

120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Actor/Actress
120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival

120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Szereplő
22/23 Egy csók és más semmi vjb

22/23 Egy csók és más semmi vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Other
A nagymama - zenés játék 2 részben

A nagymama - zenés játék 2 részben

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Márta
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

Gyulai Várszínház
  • Daisy Parker
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Veszprémi Petőfi Színház
  • Dorina, Tomao házvezetőnője
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Veszprémi Petőfi Színház
  • Dorina, Tomao házvezetőnője
APOSTOL MUSICAL avagy Nem tudok élni nélküled

APOSTOL MUSICAL avagy Nem tudok élni nélküled

RaM-ArT Színház
  • Ági, szállodamenedzser, Tibor felesége
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Hírös Agóra
  • Stázi
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Stazi kontesz
Csárdáskirálynő - operett

Csárdáskirálynő - operett

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Stazi kontesz
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Stazi kontesz
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Stazi kontesz
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Teca
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Budapesti Operettszínház
  • Cejtel, Tevje lánya
Huszka Jenő – Szilágyi László - Sissi, a magyar királyné

Huszka Jenő – Szilágyi László - Sissi, a magyar királyné

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Latkóczi Id
Jótékonysági Filmzene koncert

Jótékonysági Filmzene koncert

Broadway Művészeti és Kulturális Egyesület
  • Fellépő művésznő
JÓTÉKONYSÁGI ÖRÖMZENE KONCERT

JÓTÉKONYSÁGI ÖRÖMZENE KONCERT

Broadway Művészeti és Kulturális Egyesület
  • Fellépő művésznő - a Broadway Stars Company tagja
Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül

Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül

Gyulai Várszínház
  • Actor/Actress
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • Színésznő, szubrett/szoprán
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • Színésznő, szubrett/szoprán
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre-Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Kálmán Imre-Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Stázi kontesz
Kávéházi operett estek

Kávéházi operett estek

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • A budapesti Madách Színház művésznője
Les Misérables - A nyomorultak

Les Misérables - A nyomorultak

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Cosette
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Maila, Levi húga
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Maila, Levi húga
LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

RaM-ArT Színház
  • Maila
Lévi Story! - A farmerkirály

Lévi Story! - A farmerkirály

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Maila
Lévi Story! – A Farmerkirály

Lévi Story! – A Farmerkirály

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Maila
LéviStory

LéviStory

Veszprémi Petőfi Színház
  • Maila, Levi húga
Marica grófnő

Marica grófnő

NS Produkció
  • Liza
Marica grófnő

Marica grófnő

NS Produkció
  • Liza
Örökzöld Dallamok  SWING Á LA DJANGO ZENEKAR és a BROADWAY STARS COMPANY KONCERTJE

Örökzöld Dallamok SWING Á LA DJANGO ZENEKAR és a BROADWAY STARS COMPANY KONCERTJE

Broadway Művészeti és Kulturális Egyesület
  • Fellépő művésznő
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Móricz Zsigmond Színház
  • Latkóczi Ida
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Hírös Agóra
  • Latkóczi Ida
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Latkóczi Id
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Gyulai Várszínház
  • Latkóczi Ida
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Latkóczi Ida
SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett

SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett

GAG Management Kft.
  • Latkóczi Id
Sissi, a magyar királyné - operett

Sissi, a magyar királyné - operett

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Latkóczi Ida
Sissi, a magyar királyné - Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka

Sissi, a magyar királyné - Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Latkóczi Ida
Tavaszi Operett & Musical Gála

Tavaszi Operett & Musical Gála

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Fellépő művésznő
Te rongyos élet

Te rongyos élet

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Sissi, a magyar királyné

V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Sissi, a magyar királyné

Veszprémi Petőfi Színház
  • Latkóczi Ida
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team