Artist


Csilla Bakonyi
2

Csilla Bakonyi

Birth: 1979. június 21. (Miskolc)

Színész

Általános- és középiskolai tanulmányait Tiszaújvárosban végezte. A színművészeti főiskolára sikertelenül felvételizett. 2000-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában, majd a Fiatalok Színházában játszott. 2003-ban a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán művelődésszervező diplomát szerzett. 2003-2014 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. 2014-től a tatabányai Jászai…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színész

Általános- és középiskolai tanulmányait Tiszaújvárosban végezte. A színművészeti főiskolára sikertelenül felvételizett. 2000-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában, majd a Fiatalok Színházában játszott. 2003-ban a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán művelődésszervező diplomát szerzett. 2003-2014 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. 2014-től a tatabányai Jászai Mari Színház színésznője, ahol már 2012-től játszott. 2019-ben kommunikáció- és médiatudomány mesterszakon végzett a Milton Friedman Egyetemen.

Díjai és kitüntetései:
Vörösmarty gyűrű (2008)
Aranyalma-díj (2008)
Pro Theatro Civitatis (2011)
Közönségdíj (Jászai Mari Színház, 2014)
Domján Edit-díj (2015)
Jászai gyűrű (2018)

Szerepei a Jászaiban:
Pintér Béla: Szutyok - Irén
Mohácsi István: Francia rúdugrás - Ráth Zsuzsa
Andrew Bovell: Ha elállt az eső - fiatal Elizabeth Law
Ivan Viripajev: Részegek - Lora
Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - HENTESNÉ
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - DRUSILLA, római lány
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Adél
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk -
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk - Zocha
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember - Tizenkettedik esküdt
Ferdinand von Schirach: Terror - Nelson, államügyész
Spiró György: Az imposztor - Súgónő
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók - Poppea
Robert Thomas: Nyolc nő - Louise
Lázár Ervin azonos című meséje alapján írta Kolozsi Angéla: A kisfiú meg az oroszlánok - Arabella, akrobata és táncosnő
Háy János: Házasságon innen és túl - Szerető
Arthur Miller: A salemi boszorkányok - Mrs. Ann Putnam, a felesége
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos - Maria
Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája - Marie Caroline David
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője
Georges Feydeau: A hülyéje - Mme Pontagnac
Tennessee Williams: A vágy villamosa - Stella DuBois
Ivan Kušan: A balkáni kobra - Ankica, a felesége
Móricz Zsigmond: Rokonok - Lina, a felesége
Yasmina Reza: Az öldöklés istene - Annette Reille
Molnár Ferenc: A testőr - A színésznő

Fontosabb szerepei
Shakespeare: Ahogy tetszik - Célia
Szeget szeggel - Izabella
Vízkereszt... - Viola
Ben Elton: Popcorn - Scout
B. Brecht: Koldusopera - Polly
Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Anna
Egressy: Portugál - Masni
Mágnás Miska - Marcsa

Filmes és televíziós szerepei:
Szomszédok (1999)
Családi album (2000)
Dracula (2002)
Tea (2002-2003)
Magyar vándor (2004)
Emlékeim Anna Frankról (2009)
Társas játék (2013)
Aranyélet (2018)

A tribádok éjszakája

A tribádok éjszakája

Nemzeti Színház
  • Marie Caroline David
Andrew Bovell: Idegen nyelvek

Andrew Bovell: Idegen nyelvek

Jászai Mari Színház, Népház
  • SONJA, VALERIE
Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Antré-Estek: Így szerettek ők - Csáth Géza

Antré-Estek: Így szerettek ők - Csáth Géza

Jászai Mari Színház, Népház
  • Jónás Olga
Branden Jacobs-Jenkins: Gloria

Branden Jacobs-Jenkins: Gloria

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Vörösmarty Színház
  • Főnővér
Dragomán György: Kalucsni

Dragomán György: Kalucsni

Jászai Mari Színház, Népház
  • Márta, a felesége
Ferdinand von Schirach: Terror

Ferdinand von Schirach: Terror

Jászai Mari Színház, Népház
  • Nelson, államügyész
Francia Rúdugrás

Francia Rúdugrás

Móricz Zsigmond Színház
  • Ráth Zsuzsa
Georges Feydeau: A hülyéje

Georges Feydeau: A hülyéje

Jászai Mari Színház, Népház
  • Mme Pontagnac
GODSPELL

GODSPELL

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Actor/Actress
Háy János: Házasságon innen és túl

Háy János: Házasságon innen és túl

Jászai Mari Színház, Népház
  • Szerető
J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

Jászai Mari Színház, Népház
  • Struwel Péter
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése

Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
John Patrick Shanley: Kétely

John Patrick Shanley: Kétely

Jászai Mari Színház, Népház
  • Aloysius nővér
Közelebb - Closer

Közelebb - Closer

Vörösmarty Színház
  • Anna
Közelebb - Closer

Közelebb - Closer "B"

Vörösmarty Színház
  • Anna
Közelebb - Closer

Közelebb - Closer "D"

Vörösmarty Színház
  • Anna
Macbeth

Macbeth

Clubcsomag
  • Lady Macduff, Első Boszorkány
MI vagyok

MI vagyok

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Actor/Actress
Mohácsi István: Francia rúdugrás

Mohácsi István: Francia rúdugrás

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ráth Zsuzsa
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lina, Kopjáss felesége
MOST Fesztivál - Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

MOST Fesztivál - Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Jászai Mari Színház, Népház
  • Marie Caroline David
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Hlopov felesége
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Anna
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Vaskakas Bábszínház
  • Anna
Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Pintér Béla: Szutyok

Pintér Béla: Szutyok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Irén
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Főnővér
Régész Színház - A hieroglifák titka

Régész Színház - A hieroglifák titka

Szent István Király Múzeum
  • Rosine Blanc, Champollion felesége
Robert Thomas: Nyolc nő

Robert Thomas: Nyolc nő

Jászai Mari Színház, Népház
  • Louise
Spiró György: Az imposztor

Spiró György: Az imposztor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Súgónő
Székely Csaba: 10

Székely Csaba: 10

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Zocha
Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Vörösmarty Színház
  • Actor/Actress
Tasnádi István: Közellenség

Tasnádi István: Közellenség

Jászai Mari Színház, Népház
  • LISBETH
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Nemzeti Színház
  • Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője
VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok

VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok

Thália Színház
  • Lina, a felesége
VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

Thália Színház
  • Súgónő
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Mária, nemes hajadon, Olivia társalkodónője
Zsuzsika hangja

Zsuzsika hangja

RaM Colosseum
  • Zsuzsika
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team