Artist


Ádám Medveczky
4

Ádám Medveczky

Karmester, Örökös Tag, Mesterművész.

Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte ütőhangszer szakon, majd 1968–1971 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult karmester és zeneelmélet szakon. Mesterei között találjuk Schwartz Oszkárt (ütőhangszer) és Kórodi Andrást (karmester). 1971-ben részt vett Rómában és Velencében Franco Ferrara mesterkurzusán a…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Karmester, Örökös Tag, Mesterművész.

Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte ütőhangszer szakon, majd 1968–1971 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult karmester és zeneelmélet szakon. Mesterei között találjuk Schwartz Oszkárt (ütőhangszer) és Kórodi Andrást (karmester). 1971-ben részt vett Rómában és Velencében Franco Ferrara mesterkurzusán a Vacanze Musicali nevezetű nyári zenei heteken. 1974-ben a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyén második helyezést ért el.

A Magyar Állami Hangversenyzenekarban közel egy évtizeden át szólamvezető üstdobos volt, 1969-től az Operaház korrepetitoraként, majd karmestereként tevékenykedik. 1990–1993 között az intézmény zeneigazgatója volt. Ezt megelőzően, illetve részben ezzel párhuzamosan, 1987–1996 között, a Magyar Posta Szimfonikus Zenekara (jelenleg Concerto Budapest) zeneigazgatója volt. 1997-től 2010-ig a Győri Filharmonikus Zenekar első karmestere. Széles szimfonikus repertoárja mellet több mint hatvan több operát is vezényelt, köztük Verdi, Puccini, Mozart, Wagner műveit. Európa valamennyi országában szerepelt, de fellépett az Amerikai Egyesült Államokban, Venezuelában, Japánban és Thaiföldön is.

Díjak és elismerések:
Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata (2018)
Prima Primissima díj (2016)
Kossuth-díj (2011)
A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2011)
Alternatív Kossuth-díj (2008)
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (2004)
Győr város díszpolgára (2004)
Bartók–Pásztory-díj (2003)
Komor Vilmos-emlékplakett (2002)
Terézváros díszpolgára (2002)
Magyarország Érdemes Művésze (1989)
Oláh Gusztáv-emlékplakett (1978)
Liszt-díj (1976)

Előadásaiból:
Elfújta a szél
Balanchine est - Szerenád
A nürnbergi mesterdalnokok
Karamazov testvérek
Rómeó és Júlia
A fából faragott királyfi
A kékszakállú herceg vára

"50 éves a Savaria Szimfonikus Zenekar" Lemezbemutató koncert

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
A Duna Szimfonikus Zenekar hangversenye

A Duna Szimfonikus Zenekar hangversenye

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
A Duna Szimfonikus Zenekar Mendelssohn koncertje

A Duna Szimfonikus Zenekar Mendelssohn koncertje

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
A Duna Szimfonikus Zenekar Újévi koncertje

A Duna Szimfonikus Zenekar Újévi koncertje

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
A Magyar Kultúra Napja - Díjátadó gálakoncert

A Magyar Kultúra Napja - Díjátadó gálakoncert

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
A sevillai borbély

A sevillai borbély

Győri Nemzeti Színház
  • Conductor
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Conductor
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Vezényel
A.Dvorak-Pártay L.: Elfújta a szél / balett

A.Dvorak-Pártay L.: Elfújta a szél / balett

Magyar Állami Operaház
  • A zenét átdolgozta
Áriavizsga

Áriavizsga

Zeneakadémia
  • Conductor
Balassa Sándor 85. születésnapi hangversenye

Balassa Sándor 85. születésnapi hangversenye

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Balassa Sándor: Földindulás – bemutató / CAFe Budapest 2015

Balassa Sándor: Földindulás – bemutató / CAFe Budapest 2015

Müpa
  • Conductor
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Bánk Bán

Bánk Bán

Győri Nemzeti Színház
  • Conductor
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Bolsoj Színház szólistái - Operagála

Bolsoj Színház szólistái - Operagála

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth – díjas karmester
BUDAI SZIMFONIKUS ESTEK II.

BUDAI SZIMFONIKUS ESTEK II.

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • DÍSZVENDÉG - Kossuth-díjas karmester
C'est la guerre / Lysistrate (hangv.)

C'est la guerre / Lysistrate (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Concerto Russo III. - Bogányi Gergely

Concerto Russo III. - Bogányi Gergely

Concerto Budapest
  • Karmester
Donizetti / Cimarosa: A csengő / A titkos házasság

Donizetti / Cimarosa: A csengő / A titkos házasság

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Conductor
DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - AZ EMBERI SZELLEM DIADALA

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - AZ EMBERI SZELLEM DIADALA

Duna Palota
  • Conductor
Duna Szimfonikus Zenekar - Kimeríthetetlen dallamkincsek szerzői

Duna Szimfonikus Zenekar - Kimeríthetetlen dallamkincsek szerzői

Duna Palota
  • Conductor
DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - ZENESZERZŐK FELSŐFOKON

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - ZENESZERZŐK FELSŐFOKON

Duna Palota
  • Conductor
DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
Emlékhangverseny Bartók Béla halálának 70. évfordulója tiszteletére

Emlékhangverseny Bartók Béla halálának 70. évfordulója tiszteletére

Pesti Vigadó
  • Conductor
Erkel / Dubrovay / Kodály / Liszt ( Concerto Budapest & Jávorkai Sándor és Ádám & Cser Krisztián )

Erkel / Dubrovay / Kodály / Liszt ( Concerto Budapest & Jávorkai Sándor és Ádám & Cser Krisztián )

Concerto Budapest
  • Conductor
Erkel F.: Hunyadi László

Erkel F.: Hunyadi László

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Gaudeamus bérlet 2016/2017 IV/3.

Gaudeamus bérlet 2016/2017 IV/3.

Szent István Filharmonikusok
  • Conductor
Gaudeamus bérlet 24/25 V/3.előadás

Gaudeamus bérlet 24/25 V/3.előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Conductor
Győri Filharmonikus Zenekar - Medveczky

Győri Filharmonikus Zenekar - Medveczky

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Conductor
HÍ A HAZA

HÍ A HAZA

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Hunyadi László

Hunyadi László

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Hymnus 175

Hymnus 175

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Conductor
Iseumi Szabadtéri Játékok G. Verdi: Aida

Iseumi Szabadtéri Játékok G. Verdi: Aida

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
KARÁCSONY!/Opera,operett,musical, örökzöld melódiák/Jótékonysági Est

KARÁCSONY!/Opera,operett,musical, örökzöld melódiák/Jótékonysági Est

Általános
  • Conductor
Karácsonyi koncert a Duna Szimfónikusokkal

Karácsonyi koncert a Duna Szimfónikusokkal

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Conductor
KLASSZIKUS-KORTÁRS KÖRKÉP

KLASSZIKUS-KORTÁRS KÖRKÉP

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Lajkó István és a Savaria Szimfonikus Zenekar

Lajkó István és a Savaria Szimfonikus Zenekar

Müpa
  • Conductor
Liszt nyomában 3.1 Balog József és az MR Szimfonikus Zenekar / BTF

Liszt nyomában 3.1 Balog József és az MR Szimfonikus Zenekar / BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Conductor
Liszt nyomában 3.2 Farkas Gábor és az MR Szimfonikus Zenekar / BTF

Liszt nyomában 3.2 Farkas Gábor és az MR Szimfonikus Zenekar / BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Conductor
Liszt, Wagner, Berlioz - Pártay: Aranyecset

Liszt, Wagner, Berlioz - Pártay: Aranyecset

Magyar Állami Operaház
  • Zenéjét összeállította
Lukács Ervin bérlet 2. - Boldoczki Gábor trombita, Medveczky Ádám karmester

Lukács Ervin bérlet 2. - Boldoczki Gábor trombita, Medveczky Ádám karmester

Nemzeti Filharmonikusok
  • Conductor
Magyar képek BTF

Magyar képek BTF

Müpa
  • Conductor
MÁV Lukács/3. Zeneakadémia.

MÁV Lukács/3. Zeneakadémia.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/2. ZA

MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/2. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
MEDVECZKY Lukács 4.

MEDVECZKY Lukács 4.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Conductor
Mesélő Muzsika I/3 Csajkovszkij: Csipkerózsika

Mesélő Muzsika I/3 Csajkovszkij: Csipkerózsika

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Conductor
MOZART D-MOLLBAN - Danubia+Nemzeti /2.

MOZART D-MOLLBAN - Danubia+Nemzeti /2.

Danubia Zenekar
  • Conductor
Nemzetközi Fuvolaverseny döntő/ 1

Nemzetközi Fuvolaverseny döntő/ 1

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Conductor
Nemzetközi Fuvolaverseny döntő/ 2

Nemzetközi Fuvolaverseny döntő/ 2

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Conductor
Opera Bérlet 3. Rost Andrea:

Opera Bérlet 3. Rost Andrea:"Színek" lemezbemutató áriaest

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
OPERA-ÚJRANYITÓGÁLA

OPERA-ÚJRANYITÓGÁLA

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Operacsemegék

Operacsemegék

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Conductor
Richter bérlet 2011-2012/5.

Richter bérlet 2011-2012/5.

Concerto Budapest
  • Conductor
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
S.Rachmaninov-B.Eifman: Karamazov testvérek / ballet

S.Rachmaninov-B.Eifman: Karamazov testvérek / ballet

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Szőke Tibor Mesterbérlet/1.

Szőke Tibor Mesterbérlet/1.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Szöktetés a szerájból

Szöktetés a szerájból

Győri Nemzeti Színház
  • Conductor
TAVASZI BÉRLET / 2.

TAVASZI BÉRLET / 2.

E-Europe Kft.
  • Conductor
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Tűzvarázs bérlet 2017/2018

Tűzvarázs bérlet 2017/2018

Miskolci Szimfonikus Zenekar
  • Conductor
Újév az Operaházban

Újév az Operaházban

Magyar Állami Operaház
  • Conductor
Verdi: La Traviata

Verdi: La Traviata

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Conductor
Wagner-est

Wagner-est

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Conductor
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team