Artist


Zoltán Kelemen
3

Zoltán Kelemen

Birth: 1970. április 29.

Magánénekes (bariton).

Prózai színésznek készült, de gimnazistaként érdeklődése az opera felé fordult. 1993-ban felvették a Debreceni Csokonai Színház énekkarába, és már az első évadban kisebb szerepeket is rábíztak (Don Pasquale – Jegyző, Bánk bán – Biberach). Közben három évig Mohos Nagy Évánál tanult énekelni. 1995 tavaszán beugrással…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Magánénekes (bariton).

Prózai színésznek készült, de gimnazistaként érdeklődése az opera felé fordult. 1993-ban felvették a Debreceni Csokonai Színház énekkarába, és már az első évadban kisebb szerepeket is rábíztak (Don Pasquale – Jegyző, Bánk bán – Biberach). Közben három évig Mohos Nagy Évánál tanult énekelni. 1995 tavaszán beugrással énekelte Alfio szerepét a Parasztbecsület olasz nyelvű premierjén, amely után magánénekesi kinevezést kapott. 1995 júniusában Belcore szerepével indult az Operaházban rendezett II. Budapesti Nemzetközi Énekversenyen, amelyet a Szerelmi bájital szerepeire írtak ki. A zsűri kérésére a középdöntőben már Dulcamaraként folytatta a versenyt, amelyet ezzel a szereppel meg is nyert. A nemzetközi versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett, emellett Alfióként is bemutatkozhatott az Erkel Színházban (1996). 1996 ősze óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Vendégszerepelt Ausztriában és Németországban több operagálán, vezető operaházi művészek társaságában. Oratóriumesteken is fellépett, többek között a Mátyás Templomban, a Müpában, a Szegedi Dómban, a győri és az egri bazilikában. Repertoárja mintegy hatvan szerepből áll, a buffo basszustól a lírai baritonon át a Verdi-hősbariton figurákig több mint 40 főszerepet énekelt eddig. Legközelebb a drámai baritonszerepek állnak hozzá. 2012-ben Verdi Otellójában Jagót énekelte az Operaházban, azóta számos főszerepben rendszeresen fellép az Operaház és az Erkel Színház előadásain. 2013-ban részt vett az Operaház Traviata-turnéján Japánban. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015-ben Goldmark Sába királynője című operájában debütált Salamon király szerepében, ezt követően 2016-ban ugyanott Verdi Traviatájában Giorgio Germont szerepére kérték fel.

Díjak és elismerések:
Dömötör-díj (2008, 2013, 2015)
Vaszy Viktor-díj (2008, 2013)
Az évad énekese, Szegedi Operabarátok Egyesülete (több alkalommal)

Főbb szerepek:
Verdi: Rigoletto – Rigoletto
Verdi: Macbeth – Macbeth
Verdi: A végzet hatalma – Don Carlos
Verdi: Otello – Jago
Verdi: Simon Boccanegra – Simon Boccanegra
Verdi: Traviata – Germont
Verdi: A trubadúr – Luna gróf
Verdi: Az álarcosbál – Renato
Verdi: Falstaff – Ford
Verdi: Don Carlos – Posa márki
Donizetti: Lammermoori Lucia – Lord Ashton
Donizetti: Don Pasquale – Malatesta doktor
Donizetti: Szerelmi bájital – Dulcamara
Mozart: Figaro házassága – Almaviva gróf, Bartolo
Mozart: Don Giovanni – Masetto, Kormányzó
Puccini: Tosca – Scarpia
Puccini: Bohémélet – Marcello
Puccini: Manon Lescaut – Lescaut őrmester
Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless konzul
Puccini: Turandot – Ping
Giordano: Andrea Chénier – Gérard
Offenbach: Hoffmann meséi – Lindorf, Coppélius, Dapertutto, Dr. Miracle
Ciléa: Adriana Lecouvreur – Michonnet
Boito: Mefistofele – Mefistofele
Berlioz: Faust elkárhozása – Mefisztó
Gounod: Faust – Valentin
Goldmark: Sába királynője – Salamon király
Strauss: A rózsalovag – Faninal
Erkel: Bánk bán – Petur bán
Erkel: Hunyadi László – Gara nádor
Zandonai: Francesca da Rimini – Gianciotto
Mascagni: Parasztbecsület – Alfio
Leoncavallo: Bajazzók – Tonio
Rossini: Hamupipőke – Dandini
Oratóriumok:
Bach: János-passió
Mozart: c-moll mise
Puccini: Messa di Gloria
Brahms: Német requiem
Orff: Carmina Burana
Janáček: Glagolita mise
Fauré: Requiem

[szkikki] 2.0

[szkikki] 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Gianni Schicchi
Álarcosbál

Álarcosbál

Szegedi Nemzeti Színház
  • Renato
André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
  • Charles Gérard, lakáj, majd forradalmár
Aranykor - Szlávok - Dvorak: Újvilág-szimfónia

Aranykor - Szlávok - Dvorak: Újvilág-szimfónia

Magyar Állami Operaház
  • Szólista | Soloist
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Petur bán
Carmina Burana

Carmina Burana

Magyar Állami Operaház
  • Bariton
Don Pasquale

Don Pasquale

Magyar Állami Operaház
  • Malatesta
Erkel: Bánk Bán

Erkel: Bánk Bán

Magyar Állami Operaház
  • Petúr bán
Erkel: Dózsa György

Erkel: Dózsa György

Magyar Állami Operaház
  • Zápolya
Farsangi lakodalom

Farsangi lakodalom

Magyar Állami Operaház
  • Domokos
Fidelio

Fidelio

Magyar Állami Operaház
  • Don Pizzaro
Francesca da Rimini

Francesca da Rimini

Szegedi Nemzeti Színház
  • Giangiotto
Gaetano Donizetti: Don Pasquale

Gaetano Donizetti: Don Pasquale

Szegedi Nemzeti Színház
  • Malatesta
Giuseppe Verdi: A trubadúr

Giuseppe Verdi: A trubadúr

Szegedi Nemzeti Színház
  • Luna grófja
Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
  • Simon Boccanegra, kalóz, majd Genova dózséja
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Magyar Állami Operaház
  • Lindorf / Coppélius / Miracle / Dapertutto
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lindorf, Coppelius, Dapertutto, Miracle
Hunyadi László

Hunyadi László

Magyar Állami Operaház
  • Gara nádor
Húsvét Mascagnival

Húsvét Mascagnival

Magyar Állami Operaház
  • Alfio / Bariton
Húsvét Mascagnival (Messa di Gloria; Parasztbecsület)

Húsvét Mascagnival (Messa di Gloria; Parasztbecsület)

Magyar Állami Operaház
  • Alfio
Macbeth

Macbeth

Szegedi Nemzeti Színház
  • Macbeth
Manon Lescaut

Manon Lescaut

Magyar Állami Operaház
  • Lescaut
Messa di Gloria; Parasztbecsület

Messa di Gloria; Parasztbecsület

Magyar Állami Operaház
  • Alfio
Messa di Gloria/Parasztbecsület (hngv.)

Messa di Gloria/Parasztbecsület (hngv.)

Magyar Állami Operaház
  • Bariton
Notre Dame

Notre Dame

Magyar Állami Operaház
  • A Notre Dame főesperese
Otello

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Jago, Otello zászlósa | Iago, Otello’s ensign
Parasztbecsület / Bajazzók

Parasztbecsület / Bajazzók

Magyar Állami Operaház
  • Tonio (bajazzók)
Pikk dáma

Pikk dáma

Magyar Állami Operaház
  • Tomszkij gróf (Plutus)
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
  • Sharpless konzul
Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kapitány
R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

Magyar Állami Operaház
  • Faninal
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rigoletto
Rivalda 2011 A kis lord

Rivalda 2011 A kis lord

Thália Színház
  • Ben
Sába királynője

Sába királynője

Magyar Állami Operaház
  • Salamon király
SCHICCHI 2.0

SCHICCHI 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Gianni Schicchi
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
  • Simon Boccanegra, kalóz, majd Genova dózséja (okt. 20., 25., 26.)
Székely Dózsa György

Székely Dózsa György

Magyar Állami Operaház
  • Zápolya
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Giorgio Germont
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Giorgio Germont
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Giorgio Germont
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Ping
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Ping
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Ping
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Ping
Turandot

Turandot

Magyar Állami Operaház
  • Ping
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



KÖZLEMÉNY 2016. 03.23.

bővebb információ

ANNOUNCEMENT

read more

2016.03.23.

Tisztelt Vendégeink!

 

A tavaly novemberi párizsi eseményeket követően több terrorakció történt a világban, legutóbb 2016. március 22-én újra Európában, ezúttal Brüsszelben történtek robbantásos terrormerényletek, melyek során sokan meghaltak illetve megsebesültek.

 Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország kormánya a párizsi támadásokat követően azonnal emelt szintű terrorfenyegetettség készültséget rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. A Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte azonnal az Aréna biztonsági védelmét, melyet azóta is – visszavonásig - folyamatosan fenntartunk korábbi, 2015.november 14-ei Közleményünk szerint.

Intézkedéseinket – visszajelzéseik alapján – Önök döntően pozitívan fogadták, tapasztalataikat sok esetben megosztották velünk, melyeket külön köszönünk és felhasználtunk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy továbbra is a megszokottnál korábban érkezzenekrendezvényeinkre, kézitáskánál nagyobb poggyászt lehetőleg ne hozzanak magukkal.

A ruházat-és csomagátvizsgálások nagy látogatószámú eseményeinken még a főbejárat előtti területen kordonokkal és sátrakkal kijelölt bejáratoknál történnek a jövőben is, egyéb esetben közvetlenül a főbejáratnál belépéskor. A gépjárművek és csomagterük ellenőrzése az Aréna területére behajtáskor eseménynapon kötelezően, a parkolóházunkba behajtáskor véletlenszerűen történik.

Rendezvényeink ideje alatt a beléptetést követően biztonsági személyzetünk folyamatosan ellenőrzi a lelátók alatti területeket, folyosókat, mellékhelyiségeket valamint a tetőszerkezetet.

Tudjuk, hogy a beléptetési szigorítások az Önök számára kellemetlenséggel járhat, de az mindannyiunk biztonsága érdekében, prevenciós célból történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken! Továbbra is szívesen vesszük észrevételeiket!

 

 

 

2015.11.14

Tisztelt Vendégeink!

Mint mindannyian értesülhettünk róla, 2015. november 13-án az esti órákban Párizs több helyszínén is szervezett terrortámadás történt jellemzően nagy látogatottságú rendezvényeken.

 

Az áldozatok hozzátartozóinak gyászában osztozunk, a fizikai és lelki sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk.

 

Magyarország B szintű terrorfenyegetettség készültségi fokozatot rendelt el az állampolgárok és az országunkban tartózkodó turisták fokozott védelme érdekében. Ennek megfelelően – és annak megfelelve – a Papp László Budapest Sportarénát üzemeltető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. vezetése is megemelte – visszavonásig – az Aréna biztonsági védelmét.

 

Ebből kedves látogatóink annyit fognak érzékelni, hogy az Arénába történő belépéskor szigorodik az ellenőrzés, csomag-és ruházat átvizsgálás is történhet. Kérjük Önöket, hogy az elkövetkező rendezvényeinkre az eddig megszokottnál korábban érkezzenek, és ne hozzanak magukkal nagyméretű táskákat, csomagokat. Továbbra is tilos behozni az Arénába flakonos italokat, fémtárgyakat, szúró és vágóeszközöket. Az intézkedés lassítani fogja a beléptetést, ezért türelmüket kérjük, de mindannyiunk érdeke a kockázatok lehetőség szerinti csökkentése. Hasonló ellenőrzésre kell felkészülniük az Aréna Parkolóházába történő behajtáskor, ahol csomagtér ellenőrzés is lehet.

Koncertjeinken nem megszokott, de egy ideig rendőrségi jelenlét is várható rendezvényeinken, mely szintén a prevenció – így mindannyiunk - érdekében történik.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük és a történtek ellenére kívánunk Önöknek nagyon kellemes szórakozást eseményeinken!


2016.03.23.

Dear Arena visitors,

As we are sure you will be aware, the terrorist attacks that took place in Paris last November have  unfortunately been subsequently followed by a number of  incidents throughout the world, the most recent occuring in Brussels, where dozens of people died and many more were injured.

We would like to offer our sincerest sympathies to the friends and families of victims involved in all the attacks, and wish those physically injured and mentally affected the fastest possible recovery.

After the attacks in Paris, the authorities in Hungary ordered that the terror threat level in the country be raised to level ‘B’, to ensure the protection of Hungarian citizens and foreign tourists. To comply with this order, the management of Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft, which runs the Papp László Budapest SportsArena, announced on 14, November, 2015 that they would increase the Arena’s security protection levelsuntil further notice.

Based on feedback we’ve received from our visitors, it appears that the Arena’s measures are being deemed appropriate by those visiting. Thank you for sharing your experiences with us, they have helped us to fine-tune our security procedures.

May we kindly remind you of some of the additional security measures in place:

You are asked to continue to arrive earlier than usual for performances, and do not bring any large bags or backpacks.

For larger events, please expect security checks and bag searches on the approaches to the Arena; in the case of smaller events these checks will take place at the entrances to the Arena themselves. All vehicles entering the Arena will be searched, and the Arena also reserves the right to search any vehicle using the Arena’s parking lot.

During performances, our security team will patrol and check areas throughout the Arena.

We do realize that these measures may cause inconvenience, but we are sure that you will understand that they are in place for your own personal safety and protection, and of course your security is our uppermost concern.

Thank you for your cooperation and we look forward to welcoming you to the Arena soon. Please feel free to continue sharing your experiences and feedback with us[o1] .


 [o1]Adrienn, possibly change this as follows: ’...feedback with us, on our Facebook page (mention other places people can put feedback on?)’

 

2015.11.14

Dear Visitors!

 

Most probably all of you are familiar with the fact, that a terror attack took place in Paris on the 13th of November, 2015, during the evening, generally in crowded places.

 

We share the victims’ families’ and friends’ grief and wish the fastest recovery possible for the physically and mentally injured.

 

In favor of the intensified protection of Hungarian citizens and tourists currently staying in the country, Hungary has ordered the ’B’ level terror threat.

According to this – and complying with it – the Budapest Sportcsarnok Üteneltető Kft’s. -operating Papp László Budapest SportsArena- management has raised the Arena’s security protection – until revocation.

 

What You, dear visitors will experience from the raised security protection is a more serious control at the entrance, and a possible bag and clothes scanning.

We would like to kindly ask you to arrive earlier than usually, and not to bring any large bags and packs.

It is still strictly prohibited to bring bottles, any metal objects, sharp, piercing, or cutting tools.

The order will most probably cause delays during the admission, so we kindly ask you to be patient and understand that reducing the risks is in everyone’s best interest. Please be prepared for a similar control when entering the parking lot, where the content your trunk might also be checked.

In favor of prevention and of everyone’s security, – although it was not common in the past - police officers may be present during our events.

 

Let us thank you in advance for your understandig and cooperation. We hope you will have a great time in our venue despite of the recent events in France.

 

 

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.’s Team